Érdekes cikk jelent meg a HVG-ben, a mobiltelefon-sugárzás hatásait vizsgáló nemzetközi kutatásokról. A cikk tanulsága szerint nincs egyetértés a kutatók között. Míg egyesek egyértelműen károsnak ítélik a mobilok sugárzását, addig mások statisztikai hibának vélik az egyre nagyobb számban előforduló agy- és hallójárat daganatos megbetegedéseket.
Mi azonban ismerünk olyan kutatásokat is, amelyek már évek óta igyekeznek felhívni a közvélemény figyelmét az elektroszmog, és főleg a mobilok által hordozott veszélyre!
Egyes "üldözési mániás" kutatók azt mondják, hogy a mobilozás mögött olyan nemzetgazdasági szintű érdekek húzódnak, amelyek még sokáig nem fogják engedni, hogy az igazság napvilágra kerüljön.
Biztosan emlékszik még rá, hogy a 70-es években az volt a menő, aki dohányzott. Ezt sugallta minden reklám, és ezt fogadta el a világ is.A dohánylobby évekig minden információt sikeresen elfojtott arról, hogy a dohányzás esetleg káros lehet az egészségre.
Majdnem 30 évnek kellett eltelnie, mire a tudósok a nyilvánosság előtt is egyetértettek abban, hogy a tüdőrák leggyakoribb oka a dohányzás. Reméljük a mobilok terén hamarabb sikerül állást foglalnia a tudománynak, főleg azért is, mert már szinte minden 10 éves korú gyermeknek van mobiltelefonja.
Másik érdekes példa, hogy holisztikus orvosok körében elfogadott, és hosszú kálvária után mára már bizonyított tény, hogy a gyermekkori leukémia oka a nagyfeszültségű elektromos távvezetékekben keresendő. A transzformátorházak és a nagyfeszültségű vezetékek közelében a szervezet "elhangolódik", ami ellen a gyermekek szervezete még kevésbé tud védekezni.
Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a transzformátortelepen dolgozók a munkájukat csak korlátozott ideig végezhetik. Ez a munkakör kiemelt kockázatúnak számít, és nem elsősorban az áramütéstől óvják az itt dolgozókat!
Arra akarok rávilágítani, hogy annyi torzító elektromágneses jel között élünk, a számítógéptől a trolibuszig, hogy egyáltalán nem csoda, ha kutatóink nem tudják egyértelműen bizonyítani egyik vagy másik készülékünk felelősségét.
Lednyiczky Gábor, a biorezonancia nemzetközileg elismert legnagyobb hazai szakértője azt szokta mondani, hogy évekkel ezelőtt még lett volna esélyünk, de mostanra sajnos a vizsgálatokhoz elfogyott a kontrollcsoport. Ha kimegyünk az erdőbe és leszúrjuk az elektródát a földbe, akkor mérhető a 60Hz, amiről az elektromos eszközeinket működtetjük. Ez az elektomágneses tér tehát többé-kevésbé, de minden emberre hatással van.
Véleménye szerint, már azzal megmenthetjük magunkat, ha sikerül csökkentenünk az elektroszmogot az életterünkben. Ennek az elvnek megfelelően a BioHarmonex minden programjában legelőször is lefut egy anti-elektroszmog program, ami semlegesíti a káros elektroszmog hatásokat. A BioHarmonex programjainak rendszeres futtatása többek között ezért elengedhetetlen!
Dr. George Carlo, aki az egyik úttörője az elektromágneses sugárzások elleni harcnak, weboldalán így nyilatkozik: Az elektromágneses tér, amelyben élsz káros az egészségedre! Jogodban áll tudni róla!
(A videó angol nyelvű, de mindenképpen érdemes megnéznie, mert a képek önmagukért beszélnek!)
Sokan a mai napig nem merik elhinni, hogy a hasznos kis mobiltelefon akár káros is lehet. De a videóban elhangzott: a tény az, hogy Ön, a szerettei és a gyermekei 100 milliószor többet vannak kitéve az elektromágneses és mikrohullámú sugárzásnak, mint a nagyszüleink voltak. Az első pert a mobiltelefon-gyártók ellen 1993-ban indította egy férfi, mivel felesége agydaganatának alakja teljesen megegyezett a mobilantenna alakjával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése